Semmi extraság. Vagy mégis?

terézDíjat kaptam. „Terézanyus” díjat. :)
Három hete még azt sem tudtam, hogy mi ez. Soha nem hallottam róla. Egy nőismerősöm dobott át egy linket, hogy rám gondolt, amikor ezt meglátta. Alig három éve ismerjük egymást, ritkán találkozunk. De ő mégis tudja, hogy mit teszek, miért és hogyan a Nőkért! Eszébe jutottam. „Véletlenül”?

Pályázat? Az megy nekem. Ötezer karakterben írni magamról. Érdekelt a dolog. Éjszaka, csend, laptop az ölemben és írok. Csak jönnek és jönnek belőlem a gondolatok. Olyanról írok, amit megéltem. Magamból adok. Megint. Újra és újra. Ez nálam már valami berögzült zavar. Mindig csak adni. Magamból ki valamit. – Gyakran kérdezik a férfi családtagjaim, hogy mit kapsz érte? Semmit. De mit csináljak, ha ebben van örömöm. :)
Egy óra alatt kész. Nyolcezer karakter. De csak öt lehet. Szűkítek, ezt akkor kihagyom. És ezt is, meg ezt is. Még mindig hatezer felett. Átszerkesztem a mondatokat. Már nem akarok mást kihagyni. De mégis ki kell. Oké, akkor nem írok a munkanélküliségeimről, a mély depressziós időszakomról, a politikai meghurcolásomról, a párkapcsolati problémáimról… ezeket is kihagyom. De akkor mi marad?

Megmarad a jelenlegi lényeg.
Jó ez a karakterkorlát. Nem enged lézengeni. Csak a lényeg marad. Az, ami most fontos. Mert ennek van most üzenetértéke. MOST! És valóban.

Üzenet?
Nem ilyen szándékkal írtam. Nem is volt bennem semmi extra szándék. Egyszerűen csak azon az éjszakán elkapott a gépszíj, és leírtam. Majd még akkor éjszaka feltöltöttem. Jó érzés volt kiadni valamit magamból, és el is engedtem azonnal. Mintha csak egy éjszakai álom lett volna. Senkinek nem beszéltem róla, mintha meg sem történt volna. Reggel a Párom megjegyezte: “Sokáig fent voltál.” ” Igen, írtam.” És ennyi. Indultunk a napi utunkra. Ment minden úgy, ahogyan szokott.

Érdekesen alakítja az élet a dolgokat.
Néhány nap múlva telefonhívás. A „Terézanyus” pályázat első 50 íróját meghívták a díjátadó gálaestre. Budapest Gerbeaud cukrászda. Exkluzív hely. 25 éve voltam utoljára a belvárosi Vörösmarty téren. Akkor nagyon szerettem a nagy szobor talapzatán ücsörögve nézni a külföldi turistákat, bekapcsolódni a tér művészlelkiségébe, nézni a festőket, hogyan rajzolják, festik az arcképeket, hallgatni a zenészeket… csak úgy, mert ehhez nem kellett pénz. Irigykedve néztem a cukrászda teraszán ülő embereket, akik megtehették, hogy ott legyenek. Most pedig én is ott lehetek! Hát persze, hogy elmegyek. Útiköltség? Azt is megoldom valahogy, mert amivel dolgom van, az úgy is megoldódik.

Ragyogó tavaszi napsütésben átutazva a fél országot. A Nyírségből Budapestre. Újra egy csodás nap! Érkezés, fogadás, találkozás a zsűri tagjaival, a háttérmunkát végző nagyszerű emberekkel. Tessék? Fotózás? Egyéni fotó külön-külön az írókkal? Rendben…

Elkezdődik.
Rácz Zsuzsa köszöntője. A youtube-ról már ismerem, de így élőben még szimpatikusabb. Egy laza, humoros nő, akit nem zavar egy gálaest háziasszonyaként, hogy összeborzolódik a frizurája, esetleg elmaszatolódik a sminkje, mert már a köszöntőre magára vett három pólót, amit egyenként húzott le magáról, bemutatva a számára értékes közösségeket. Már ez tetszett. Úgy látszik ez nem egy mesterségesen megtervezett, „mindennek a helyén kell lenni, másként nem is lehet!” üzenetet közvetítő projekt. Szuper! Lehetünk lazák csak úgy! Eltűnik a megfelelés, eltűnik az elvárás, mindenki adhatja saját magát. Valóban. Mindenki mosolyog, jókedvű, vidám arcú nők, kísérők, férjek, gyerekek a gyereksarokban, médiások, szervezők, pincérek… Jól érzem magam. Remek szervezés, rugalmas megvalósítás, jó az egész program energetikája. Éreztem, hogy itt a helyem. :)

Elkezdődik.
A díjak átadása. Egyenként felolvassák a pályaműveket. Különleges, egyedi, hol humorral fűszerezett, hol meghatóan könnyfakasztó történetek. Mindenki nevet, hahotázik, vagy könnycsorgatva szipákol, esetleg sírva fakad, ha éppen az jön ki belőle a hallottakra reagálva. Majd elhangzik az író neve, aki kimegy és átveszi a díjat, és megláthatja mindenki, hogy ki van a történet mögött. Egyszerű, hétköznapi nők. Semmi extraság, és mégis extra értékesség. Természetes női értékességek sorozatát sűríti össze ez a gálaest. Csodás tapasztalás.

Gyémántok vagyunk!
Közben figyelem magamat. Figyelem a bennem kavarogva változó érzéseket, reakcióimat. Aztán megfogalmazódik bennem, hogy mekkora gyémántok vagyunk. Önmagunkat csiszolva formálódunk értékessé. Nincs szükség a társadalmi elvárásoknak való megfelelésre. Nincs szükség a média erőltetett irányítására. Nincs szükség semmi másra, csak a magunk értékeit megélni. De ez nem egyszerű, mert nem tudjuk, hogyan tegyük. Nem tudjuk, hogyan is csiszolhatnánk magunkat. Csiszolatlanok maradunk és csak befelé ragyogunk úgy, hogy nem tudunk róla. Ez a „Terézanyus” projekt ehhez az öncsiszoláshoz ad egy teret.

6-horz

Újabb felolvasás
Címe „Elmenni és visszatérni” – ez az én irományom. Pillanatok alatt gombóc a torkomban, ami már jó régóta nem volt. Könnybe lábadt szem, majd ahogy hallom a leírt szavakat, csorogni kezd a könnyem. Aztán fokozódik. Belül már zokogok, remegni kezdek. Mi ez az egész! Mi zajlik újra bennem? Mély levegő! Még egy! És még egy! Az előttem lévő sorból hátrafordulnak. Az ő szemük is könnyes.
De hát nincs semmi extra ebben. Ez csak egy történet! De erre a történetre már én húztam rá a „könnyedén és lazán élő” jelzőt. Legbelül, mélyen pedig sok-sok fájóan megélt tapasztalás halmozódott fel. Ez buggyan ki néha. Most is. Remek kibuggyanás. Hagy jöjjön! Jó ilyet is megélni. :) – És most is folyik a könnyem, ahogy leírva újra felidéződik az érzés, de itthon a fotelban már nem remegek. Még jó! :)

Díjat kaptam. Richter a Nőkért Díjat.
Csak úgy, a semmi extraságomért. Mert ki vagyok én? Egy nyírségi faluban élő nő. Ugyanolyan, mint bárki más. Olyan, mint Te, aki olvasod ezt az írást. A különbség csak a történetünkben van és a történetünkhöz kapcsolódó élethelyzeteinkben.
Vagy mégis extraság?
Lehet. Bár leginkább csak egy újabb csiszolt felület a gyémántomon, amit megmutatva magamból adhatok másoknak. A saját csiszolásukhoz. A saját értékeik felfedezéseihez. Amit Te is megtehetsz önmagadért. Felfedezni önmagadban az értékeidet, mert benned vannak! Ehhez nem kell díjat nyerni. Nem kell extraságokat tenni. Csak éld meg, fogalmazd meg a saját magad számára azt, ami benned van és tudd, hogy az a Te értéked. De ha leírod, vagy valamilyen formában megosztod, mutatod, adod, a már tudatos értékeidet, az pedig csak hatványozza a csiszolás folyamatát. Hisz mások is építkeznek a Te értékeidből. Ők is csiszolódnak a felismerések által.

Ilyen ez a “Terézanyus” projekt. Most már tudok róla! :)
Hála és köszönet mindenkinek!

A pályázatomat elolvashatod ötezer karakterben :)  itt
Díjátadógála 2016 összefoglaló kisfilmje itt

2018-05-04T14:17:35+00:002016. 04. 06.|Kategóriák: Küldetés|Címkék: | Semmi extraság. Vagy mégis? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva