Rólam 2016-11-22T15:55:19+00:00

Rólam

Hornyák Éva
Hornyák Évaéletszervező coach, tanácsadó, mentor

A nevem Hornyák Éva és tudom, hogy ez az egyetlen változatlan információ magamról. Mivel folyamatosan változok, így nem tudom, hogy ki vagyok és milyen vagyok éppen most. Azt tudom, hogy ma már nem az az ember, nem az a nő, nem az az anya, nem az a társ, nem az a barát és nem az a vezető vagyok, aki tegnap voltam. Azt is tudom, hogy holnap sem leszek már ugyanaz, aki ma. Más vagyok a hozzám közelállók szemében, és más az idegenek előtt.
Jelenleg coachként és motivációs trénerként sikerorientáltságomat jó adag életöröm jellemzi, amely empátiával és segítői támogatással párosul. Értékrendemben most a szabadság és a tudatosság van az első helyen, így a lazán céltudatos, jókedvű szemléletmódot helyezem előtérbe az életvitelemben, a munkámban és a kapcsolataimban egyaránt. De ez is változik, mint minden bennem és körülöttem.

Az ország perifériáján lévő nyírségi kis faluból alacsony énképpel, kiforratlan önbecsüléssel, gyenge önbizalommal léptem ki a nagybetűs életbe. Vidéki lányként egy olyan családi közegben nőttem fel, ahol mindig a másoknak való megfelelés volt a középpontban, mert a faluközösség ezt követelte. Az önfejlesztéssel igazán aktívan a negyvenes éveimet túllépve kezdtem el foglalkozni. Autodidakta módon tanítottam magamat fejlesztőkönyvek olvasásával, online előadások hallgatásával, tematikus blogok követésével és tréningeken való részvétel segítségével. Szembe néztem magammal, jó és rossz tulajdonságaimmal, felfedeztem az értékeimet, megtanultam az önszeretetet és az önelfogadást, megerősítettem az önbecsülésemet. Később pedig komolyan nekivágtam a hivatásomnak vélt terület feltérképezéséhez, a hozzá tartozó szakmai alapok megszerzéséhez, ami által coach és tréner lettem.
Az utam nem volt könnyű, de csodálatos ajándékot adott, amire csak később jöttem rá. Végigcsináltam azokat a lépéseket és módszereket, technikákat, melyeket ma coach-ként és motivációs trénerként használok és alkalmazok. Az eddigi tapasztalatok és a tudás az évek során erősségemmé váltak, mára pedig mindez a munkámmá és hivatásommá érett.

Az emberek megismerésének egyik meghatározó időszaka volt az óvodapedagógusi munkaköröm. Ráláttam a különböző társadalmi helyzetben élő családok életvitelére, beleláttam anyagi helyzetükbe, a „szegények” és „gazdagok” életébe. Megtapasztaltam, hogy melyik rétegnek milyen értékek fontosak leginkább az életükben, és ezek a családon belüli értékek hogyan tudják támogatni, vagy elcsorbítani a személyiség alakulását a gyerekek és a szülők esetében is. Sok tudást szereztem így az emberekről és működésükről. Ez az időszak arra inspirált, hogy még inkább mélyüljek el az emberi elme, érzelem és lélek rejtelmeibe.
Később ifjúsági civil szervezetekkel, informális csoportokkal kezdtem foglalkozni. Megismertem a fiatalok és a fiatal felnőttek, az Y-Z generáció általános és egyéni problémáit. Gazdagította tapasztalataimat, hogy középvezetőként, alkalmazottként és vállalkozóként ismerem a munkáltató-munkavállaló érme mindkét oldalát. Tudom, hogy az emberek részéről milyen attitűd és szemlélet szükséges ahhoz, hogy a sikeresség mindegyik oldalon meglegyen.
Mindez idő alatt felismertem azt az erősségemet, hogy képes vagyok mások segítésére. Eddigi élettapasztalataimat ötvözni tudom tanult és saját magam által kialakított módszereimmel, tovább tudom adni másoknak úgy, hogy fejlődni, építkezni tudnak belőle.

Huszonhat éve párkapcsolatban élek, és két gyermeket neveltünk fel együtt, akik ma már huszonévesek. Megtapasztaltam a házasélet jó és kevésbé jó oldalát, megtanultam jól érezni magam a különböző női szerepekben: anya, feleség, szerető, Nő. A gyerekeim felnevelése, és hogy olyanok lettek, amilyenek most, sikerrel tölt el. Szeretőek és szerethetőek, ideális szülő-felnőttgyerek bizalom van közöttünk. Szeretnek hazajönni, itthon lenni, feltöltődni egy kicsit a rohanó életükben velem/velünk. Úgy gondolom, szülőként ez a legfontosabb, és ez bizonyos szinten utólag minősíti a nevelésünket is.

Nőiségem tudatos kiteljesedését negyven éven túl ismertem meg, és tapasztalom azóta. Azelőtt csak éltem a tőlem elvárt társadalmi szerepeket, végeztem a nőként rám ruházott feladatokat: anyaként neveltem a gyerekeimet, feleségként éltem a házaséletemet, vezettem a háztartást, takarítás, mosás, főzés, stb., ahogyan egy rendes vidéki háziasszony. Dolgozó nőként munkába jártam, a faluban társadalmi-közösségi feladatokat vállaltam úgy, ahogyan azt egy rendes családból származó nőtől elvárják. Mivel túl sok volt az elvárás gyakran kerültem hullámvölgybe, amiből nehezen tudtam kikászálódni, volt időszak, amikor évekre beleragadtam.
Éreztem, hogy van bennem valami nagyon nagy tettvágy arra, hogy úgy élhessem az életemet, ahogyan szeretném, de az alacsony önbecsülésem miatt soha nem mertem kilépni a megszokott komfortzónámból.
Az önismereti utam kezdetével indult meg bennem a változás, ami azóta is tart, és aminek minden pillanatát élvezettel élem meg. Nőiségem valós érzékelését is ettől számítom, ami az egyik legcsodálatosabb örömérzet, hiszen tudatosan ki tudok teljesedni minden női szerepemben.

Életfeladatom megtalálásával vált számomra világossá a küldetésem. Támogatom azt az úton járó, kereső, kutató embert, aki vágyik a többre, a szebbre, a harmonikusabbra, a sikeresebbre, a kézzel fogható megoldásra, legyen az élete bármelyik területe. Aki nem misztikus, ködös válaszokra vár, hanem célirányos és következetes, megoldás-orientált iránymutatásra. Aki a saját sikerességének természetes képességét keresi, és azt könnyedén képes meg is tapasztalni. Aki a változást örömként, jókedvvel várja és éli.
Erős késztetést érzek magamban, hogy átadjak egy olyan gondolkodásmódot, mely a könnyed, jókedvű életérzést helyezi előtérbe, mely a problémás, nehézségekkel járó helyzeteket nem kudarcként, hanem kihívásként és megoldandó feladatként kezeli, amelytől fejlődni tudunk.
A lépéseket, módszereket és technikákat, melyekkel találkozhatsz a velem való munka során, saját életutamon keresztül dolgoztam ki, és használom eredményesen. Ma már tudom, hogy mindazt, amit megéltem, az Érted történt, hogy bátran átadjam Neked, amit a legnagyobb természetességgel képviselek, mert könnyedén élek, sikeres és boldog vagyok!

Új lehetőségeket próbálgatva derült ki számomra, hogy a blogírásban több, számomra érdekes területet tudok egyszerre kombinálni. Imádok fotózni, írni, kreatívan alkotni. 2012-ben két blogot indítottam. Az egyik a vidéki nőiségről, a másik pedig az önfejlesztési folyamatomról szólt. A nagy érdeklődés és a sok-sok ezer látogató nagyon meglepett, és remek visszajelzés volt arra, hogy ez is lehet a küldetésem teljesebbé tételének egyik formája.
Posztjaimmal inspirálhatom azokat, akik olvasóként szívesen kapcsolódnak hozzám. Akik a könnyedén megfogalmazott személyes tapasztalataimból számukra hasznos információkat képesek nyerni, és ezáltal saját életüket is könnyedebben élni.
Ezt a weboldalt tudatosan olyan szerkesztésben olvashatod, amelyben kombinálom az életfeladatomhoz tartozó marketingtevékenységet a jóérzéssel készített blogbejegyzésekkel.