Ma egy olyan régi férfiismerősömmel találkoztam, akiről tudom, hogy a női nemet teljesen alul értékeli. Mondhatom úgy is, hogy semmibe sem nézi. Jó párszor voltam tanúja annak, hogy társaságban a nőkről szóló negatív véleményének igen intenzíven hangot is adott, hülye tyúkoknak, agyatlan némbereknek nevezte őket (ezek a finomabb kifejezések). Gyakran futott bele olyan nőkbe, akik ilyenkor szembefordultak vele, akik lehurrogták pillanatok alatt, akik kikérték maguknak ezeket a minősítéseket, de egy-két pohár ital után már a pasi ölében ücsörögve, kacarászva itták a szavait.
Mi ez?
Kérdeztem akkor, mert egyáltalán nem értettem, hogy mi történik a nőkkel egy ilyen helyzetben. Mi az, ami sérti a női egót, és képes harcba szállni a férfival a feminista elméleteiért, és mi az a valami, ami mégis arra ösztönzi, hogy a nőt sértő pasi előtt billegtesse magát és a nőiségét. Vagy inkább a többi nő előtt akarja megmutatni, hogy ő hogyan tudja ennek ellenére is az ujjai közé csavarni azt a pasit, aki ennyire ledegradálóan viszonyul a nőkhöz. Jó kis női egójátszma!

Rég találkoztunk. Azóta elvált és most egyedül tengeti ötvenes férfiéveit. Disco-ba jár, ami megmosolyogtatott. De még inkább az, hogy huszonéves fiatalok között bulizik, és ki van akadva, hogy mennyire katasztrofális a férfiak helyzete.
„Nekik, a férfiaknak kellene fejlesztő tréningeket tartani, nem a nőknek!” – mondta, amikor elmeséltem, hogy mostanában nálam a középpontban a nőiség van. Újra elkezdte blamálni a dörzsölt nőket, akik minden fondorlatot bevetnek azért, hogy megszerezzék a pasit, aztán pedig az orruknál fogva vezetik.
„Minden nő ilyen, és a pasik ki vannak szolgáltatva nekik. Nem bírják a nők elfogadni, hogy a pasi irányít és kész!”

Tényleg így van?
Igen!
Mert a férfi előremegy, létrehoz és megvédi azt (Kereszty Andrást idézve). Ő az, aki teremt. Aki megteremti azt, amiért felvállalja a szolgálatot. Az élet szolgálatát. Nem dolga megérteni a nőt. A férfi a világ dolgaihoz, a nő pedig a férfihoz kapcsolódik. Ahhoz a férfihoz, akiben érzi a kapcsolódás lehetőségét. Akiben érzi, hogy mellette királyné lehet és ragyoghat. Ha érzi ezt, akkor alárendeli magát a férfinak. Ha nem érzi, akkor játszmázni kezd. Becsapja magát, kiszolgáltatja magát és kihasználtatja magát. Belemegy a női egójátszmákba, csakhogy nőnek érezze magát a pasi mellett, csakhogy a férfi által szeretve legyen.

egójátszma

Kell-e ez?
Kell-e így játszmázni? Kell-e extra energiát elpocsékolni az ilyen helyzetek megélésére?
Aztán jön a sírás-rívás, szomorkodás, depresszió, mert elkezdi a nő kifacsartnak, lecsúszottnak, üresnek és semmit nem érőnek érezni magát. A lelke elkezdi érezni, hogy valami nem úgy működik körülötte, ahogyan annak lenni kellene.

De miért nem?
Mert a nő nem ismeri saját magát. Nem ismeri fel a generációs hiedelmeit, a félelmeit, amelyek berögzültek hét generáción keresztül: szülők, nagyszülők, déd-, ük-, szép-, ó- és ősszülők – meg van a hét, a boldogszülő már nem ad hozzá semmit. Attól már mentesülünk. :)
Nem ismeri fel azokat a mély, legbelső okokat, amik miatt belemegy az energiaromboló egójátszmákba. Ha ismerné, ha tudná, akkor képessé válhatna megfigyelni, felismerni saját játszmáit és átprogramozni magát. Mentesítené magát ezek alól. Elkezdődhetne egy tiszta nőiségmegélés. Egy idő után pedig mosolyogna a játszmagerjesztő pasikon, mert neki nőként, már nem azokkal van dolga.

Ekkor jön az az új út, amikor minden máshogy alakul, mint eddig. Amikor a pasiból férfi lesz. Olyan férfi, akit lehet, érdemes és kell követni nőként. Aki mellett királyné státuszt tölthet be a nő. Ez pedig már egy egójátszma nélküli időszak.