Vezető? Igen vagy nem?

DSC_0036 A vezetői feladat is egyfajta küldetés. Főleg, ha érzed magadban a késztetést, hogy élesben tapasztald meg ezt a nagyon erős energetikai feladatot.

Írtam posztokat az előző blogomban arról, hogy hogyan alakult a vezetői munkatapasztalatom. Részletek itt

Amennyire akartam, pontosabban az egóm akarta, 12 évvel ezelőtt vezető lenni, annyira csendesedett el benne ez az akarás. A 12 év alatt háromszor kerültem vezetői beosztásba, és mindegyiket kudarcként éltem meg.

  1. Először nem sikerült a megpályázott állásom azért, mert a kollégáim, akik a szemembe támogattak, a titkos szavazásnál nem vállalták fel ezt. Első kudarc: vezetői ambícióim letiporva, csalódottan még 2 évig dolgozni ebben a közegben.
  2. Új területre váltva, képezve magamat, újabb diplomát szerezve, a vidékfejlesztésben adódott egy vezetői lehetőség. Vállalkoztam rá, de két év lelkiismeretes, nagyon megfelelni akaró munka után ennek még csúnyább vége lett. Részletek itt
  3. Ezt követte a harmadik, amiben 8 hónap után én mondtam fel – ez már az önfejlesztésem első szakaszában lévő vezetői beosztás volt.

Szóval berögzült bennem, hogy bármennyire is érzem magamban ezt a vezetői mizériát, nem vagyok vezető típus.

Miért?

  • Túlságosan maximalista vagyok (voltam). Inkább elvégzem én a legapróbb munkát is, mert úgy van „csak” jól, ahogyan én gondolom! Nem tudom ledelegálni a feladatokat.
  • A demokratikus vezetői stílusom nem eredményes. Azt gondoltam, hogy ha megbeszélünk mindent, azután már mindenki önállóan tudja tenni a dolgát. De nem így volt/van. Mindig kell egy irányító, egy összefogó, egy koordináló, egy vezető ember, aki folyamatosan megmondja a „tutit”.
  • Nem ismertem a vezetői attitűdöt, nem voltam vele tisztába, hogyan kell asszertíven kommunikálni, hogyan kell „lájtosan”, de mégis határozottan követelni, számon kérni, ellenőrizni … stb. Ezek ma is a gyengéim, de magamhoz képest fejlődöm. :)
  • Nem ismertem azokat a csapatépítő és fejlesztő módszereket, amelyek a saját, és a körülöttem lévő emberek hasznára válnak.

Még sorolhatnám, hogy mennyi mindent nem tudtam vezetőként megcsinálni. Mennyi mindennel vallottam kudarcot. Mennyi minden erősítette azt bennem, hogy nem vagyok jó ezen a területen!
Ki akartam törni, mert éreztem valahol mélyen, hogy változtatni kell. Éreztem, hogy ettől a közegtől, ettől a családi indíttatástól valahogy több van bennem. Így próbálkoztam. Próbálkoztam. És próbálkoztam. De az élet mindig letörte a szárnyaimat. :(

Most már tudom, hogy mindez azért volt, mert ebben az időszakban még nem voltam kész erre a feladatra.
Még szükségem volt tapasztalatokra, fájdalmas megélésekre, kudarcokra, csalódásokra, keresésekre, tanulásra, fejlesztésekre … Már látom a történéseim miértjeit. Tudom, hogy ezt az utat végig kellett járnom ahhoz, hogy oda eljussak, ahol most vagyok.

Most újra vezető vagyok! 
Jó vezető, három területen is. Mert képeztem  magamat, mert fejlesztettem magamban a vezetői készségeket. Nem adtam fel az érzéseim által gerjesztett kitartást.

Tudom, hogy ezután is vezető leszek, mert érzem, hogy ilyen irányú az „utam”. Nem tudom, hogy mikor és milyen formában tárul ez elém. Nem tudom, hogy milyen intenzitású lesz. De azt érzem, hogy ez egy állandó szerepe lesz az életemnek. Ha pedig érzem, és ez az érzés jóóóóó(!), akkor ezt teremtem meg magamnak a jövőre vetítve is. :)

Embereket vezetni, ez is egyfajta küldetés. :)

2018-05-04T14:16:29+00:002015. 05. 20.|Kategóriák: Küldetés|Címkék: , , , |0 hozzászólás