Megállítottam magamat!

nőMi történik akkor, ha az ember eljut egy olyan tudatossági szintre, ahol döntés elé állítja saját belső lénye?

Döntés? De miről is?
A saját eddigi életének, életszemléletének a feladásáról.

Tavaly októberben döntenem kellett. Döntenem, hogy folytatom tovább azt az egó által kitalált, és céltudatosan felépített törtető, önmegvalósító utat, amit már átvett a spirituális egó, vagy megállok. A törtető utam 3 éve nem szólt másról, mint hogy megmutassam mindenkinek, hogy önállóan, egyedül is meg tudok állni a lábamon, méghozzá úgy, hogy kiépítem a saját karrier utamat.
Önmegvalósításomban coachként és trénerként létrehoztam a Nőakadémiát, Nőklubokat szerveztem extra erőbedobással, előadásokat szerveztem önmagam számára, önálló weboldalt működtettem, blogot írtam, egyéni ügyfelekkel foglalkoztam, önkéntesként nőket mentoráltam stb. Örömöt leltem mindenben, amit csináltam, mert csak olyat hoztam létre, amit szerettem. Ezt remekül irányította a “spiritegóm”.

De valami mégsem volt az igazi.
Fogyott az erőm és az energiám. Minél többet tettem bele, annál sikertelenebbé vált minden körülöttem. Az energiámmal együtt elfogyott a tartalék pénzem, nem jött a bevételeimből utánpótlás. A sikeres Nőklubokból elkezdtek csökkenni az érdeklődők, a Nőakadémiára jelentkezők nem érték el a minimum létszámot, az előadásokra alig jöttek, és fogytak az egyéni ügyfelek is. A végére teljesen alábbhagyott az érdeklődés minden iránt, amit kitaláltam és elindítottam. Semmi nem támogatta a tervezett utamat.

Kimerültem, lemerültem. Megálltam, lecsendesítettem az elmémet és döntöttem.
MINDENT ELENGEDEK!

Ez volt a döntésem lényege. Mindent elengedek, és hagyom, hogy történjen velem az, ami ebben az életszakaszban a legjobb a számomra.

De hogyan engedjek el mindent?
És mi az a MINDEN?
Mi tartozik bele NEKEM ebbe a mindenbe? Mert ez a MINDEN mindenkinek MÁS és MÁS.

Az én MINDEN-embe az egós törtetésem tartozott.
Az egómat kellet még jobban megszelídíteni. De a hogyanra nem volt forgatókönyvem. Ha lett volna, akkor azt is az egóm írta volna. Ezt így utólag mondom ki, bár akkor, amikor a döntésem meg volt, ezt így még nem láttam.
Minden törtetésemet, minden önmegvalósító „projektemet” leállítottam. Visszavonultam a falumba, és „szenvedni” kezdtem. Az egóm szenvedtetett, mert elindult a gyengítésének a folyamata. És ő képes mindent bevetni azért, hogy ő maradjon a „kapitány”. Agyaltam a miérteken, kerestem az ok-okozati összefüggéseket, néha felerősödött bennem az „újra nekilendülés” kényszere, mert ugye nem adom fel soha. A gondolataim érzelmeket gerjesztettek, és szívták az energiámat ezerrel.
Október, november fájdalmas két hónap. Amikor minden megkeresést visszamondtam, amikor bezárkózva, emberektől távol csak magammal foglalkoztam. Aztán az élet megtűzdelte ezt az időszakot azzal, hogy még elvett tőlem jövőbeli lehetőségeket is, azzal, hogy még kitolt a tervezett vidéki, falusi pályázati projektjeimből is. Pedig annak a bevételeiből akartam finanszírozni a „karrier” projektjeimet. De már abból sem tudom. Szóval minden elúszott körülöttem.
Decemberben még mindig szenvedtem, elkezdett elhatalmasodni rajtam a „szegény én” egós program. Amikor elkezdi az egó sajnáltatni magát.
Ennek ellenére egy újabb döntési kényszer lett úrrá felettem: „Megszüntetem a vállalkozásomat, és regisztráltatom magamat munkanélkülinek.”
Az egóm őrjöngött: Megőrültél? Ezért csináltad ezt az egészet?

De megléptem. Ott ültem a munkaügyi központban, sorszámmal a kezemben a sok halmozottan hátrányos helyzetű, alkoholtól és dohányfüsttől szagló ember között, néztem őket és láttam az életüket. És láttam az életükben magamat.
Ekkor jutattam az egómat egy még szolgálatra készebb szintre. És azzal tetőződött ez a szint, amikor a térségben megkezdődött a kiközvetítés. A NAGY Hornyák Éva a munkanélküliek listáján! Tessék! Idejutott! Ez lett a nagy önmegvalósításának a vége! Inkább maradt volna ott, ahol volt eddig!

Ezzel a lépésemmel az egómat beledöngöltem a földbe.
Eltelt néhány nap és elkezdtem magamat jobban érezni. Felszabadulttá váltam, és ez a felszabadultság sokkal másabb volt, mint az eddigiek. Egy könnyed életérzés kezdett eluralkodni felettem.
Valami szokatlan, valami csendesen más.

IGEN!
Lemenni egészen az aljára. Lemenni és hagyni, hogy felemeljen az az „erő”, ami bennem van, de valahogy másképp. Nem elmével és egós törtetéssel. Engedni, hogy az az „erő” megmutassa magát nekem. Megmutatni pedig csak úgy tudja, ha szóhoz juthat az elme mögül. Ez a könnyed, csendes érzés mintha ennek az erőnek az előszele lett volna. Bár most már tudom, hogy az volt.

Kértem a segítséget a belső lényemtől, hogy mutassa meg, hogy kerüljön elém az, amitől most, ebben a szakaszban a legjobban tudok fejlődni. Éltem a jelen pillanatait, de már azt is valahogy sokkal másabbul, még nem fogalmazódott meg bennem, hogy hogyan, és hálás voltam minden körülöttem lévő történésért. Azért is, amit még nem láttam, nem tudtam.

December végére pedig megérkezett valami nagyszerű dolog a semmiből. 24 óra leforgása alatt történt valami, ami kibillentett az eddigi életemből, mert hagytam, hogy úgy legyen minden, ahogy nekem a legjobb. Hagytam, hogy magától (MAGAMTÓL) történjen.
Ezt nem elméből tettem, hanem a jelen megéléseinek élményével, az elmémet kordában tartva teret engedtem annak az univerzális erőnek, ami rajtam keresztül mutatta meg Önmagát, ÖNMAGAMAT!

(Fél év eltelte után most írok újra a blogba. Személyes tapasztalásaimat osztom meg veled, az önfejlődésem folyamatainak mozzanatát tárom eléd, hogy használd ezt az információt saját fejlesztéséhez.)

2018-05-04T14:18:08+00:002017. 04. 05.|Kategóriák: Egószelídítés|Címkék: , | Megállítottam magamat! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva