Manóudvar

Felfedeztem, hogy működik bennem egy folyamatosan jelenlévő kreativitás. A körülöttem lévő környezetben szinte minden tud inspirálni valamire. Így történt ez a „manóudvar” létrehozásával is.
Ez az alkotás egy féléves sztori, mert van olyan alkotás, ami várat magára. Megérkezik az inspiráció, beindul a kreativitást gerjesztő energia, megtörténnek az első lépések, aztán valami miatt nem áll össze készre a dolog. Ilyenkor teszem parkoló pályára a “művet”, és csak hagyom, hogy rendeződjenek a dolgok körülötte.

Tudom, hogy amire kell, akkorára minden összeáll.
Hogyan is?

A MANÓUDVAR sztorija

A nyáron, a „Művészetek Völgye Fesztivál”-on voltunk. Úgy volt, hogy Lili is velünk jön, de az utolsó pillanatban lemondta, mert nem szeret sátorban aludni. A Fesztivál LEMangURIA udvarában ki lehetett próbálni a kerámiafestést. Még soha nem festettem kerámiát, így ideje volt ezt is megtapasztalni. Megtetszett Kató Móni kerámiaművész által tervezett manóház, virágokkal, pillangóval, és megfestettem a hozzám közelálló színvilágban őket: türkiz, lila, narancs, pink … Jókedvű vidám színek, leginkább ezek passzoltak a nyári hangulatomhoz.

A színes kis manóház és a kis udvari kellékek ezután kerültek a parkoló pályára, mert szükségem volt egy régi fémvázas lavórtartós lavórra. Tudod mi az? Régen, amikor még nem folyt a csapból a víz, ebbe mostak kezet az emberek. Gyerekkoromban nekünk is volt.
Gondoltam, biztosan van a faluban valamelyik idős nénikének egy ilyen lavórja, amit leginkább már udvari kézmosásra használnak. Akinek volt, az nem szeretett volna megválni tőle, így hát keresgettem tovább. Aztán három hónap után egy útszélére kipakolt használt mindenfélét árusító lomisnál találtam egy pont nekem, vagyis a manóknak valót.
Virágföld, néhány innen-onnan begyűjtött kis sziklakerti pozsgás és egyéb növényke, kövek, ágak és kész az udvar.

De még nincsenek manók!
Pedig nagyon nyitott szemmel jártam, és mindenhol keresgéltem azokat a kerámia kis manókat, amelyek az elképzelésembe bepasszoltak volna, de nem találtam. Újabb két hónap telt el, mire egy papírbolt kreatív polcán rám mosolygott két kis tünemény. Egy kis fiú és egy kis lány. Az örömtől felkiáltottam, hogy „Végre megvagytok!”, és az eladó jelezte, hogy most pakolta ki, eddig még nem volt ilyesmi a boltban. Vagyis, ez a beszerzés is “szándékosan” váratott magára.

Oka van a parkoló pályás létnek.
Oka van annak, hogy a dolgok nem állnak össze rögtön, de azonnal. Pedig a felgyorsult világunktól működve mi ezt várjuk el. Amikor benne vagyunk a várakozásban, még nem tudjuk, hogy mi lesz a végkimenetele, de a végén minden a helyére kerül.

A manókat három nappal Lili érkezése előtt szereztem be. Lili Németországban él, és évente 3-szor látogatnak haza. Arra gondoltam, hogy ha már éppen most van itthon Lili, és most lett meg minden az összeállításhoz, akkor rábízom a manóudvar elrendezését.

Ő is alkotott.
Az alkotás közben pedig inspirációt kapott, és megformálódott benne valami új. Egy új igény, hogy tovább alkothasson. Az udvarrendezéstől kedvet kapott egy saját manóház festésére, egy saját manóudvar kialakítására.

Hát ezért kellett várni.
Ezért voltak a parkoló pályás szakaszok. Lilinek készítette elő ezzel a manóházzal a Mindenség azt, hogy a kreatív alkotói énje előtérbe kerüljön, felébredjen, és majd önálló utakat járjon. Mivel az energiáink összekapcsoltan működnek, így ebben a folyamatban én asszisztáltam mindehhez.
Nekem pedig újra megmutatta ez az egész a várakozás folyamatát. Megmutatta, hogy minden, mindennel összefügg, hogy mindennek oka van, csak hagyni kell néha történni a dolgokat maguktól.
Ha várni kell, hát várjunk. Türelmesen. Valami miatt még nem állt össze az az energia, ami a legideálisabb történést fogja létrehozni a parkoló pályás helyzetből.

2018-05-04T14:18:07+00:002017. 11. 16.|Kategóriák: Kreatív|Címkék: , | Manóudvar bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva