Minden anya aggódik?

nepálTesztel az élet, rendesen! Most éppen az anya-lánya kapcsolatomat.
Az önfejlesztésem egyik sarkalatos pontja, hogy a negatív energetikai rezgéseket mellőzzem az életemből, és a pozitív rezgések legyenek túlsúlyban. Sőt, csak a pozitív rezgések legyenek jelen és semmi más. Ez lenne az ideális.
Most vagyok 48 éves. 4 éve ismertem meg ezt a szemléletmódot, azóta formálom magamat tudatosan. Néhány hónapja vállaltam fel azt, hogy azt a jóérzést, amit ezzel az attitűddel megtaláltam, közvetítsem mindenki felé, aki nyitott rá.

Mond! Kedves olvasóm!
Ha Anya vagy! Mennyire lehet átadni egy aggódó anyai érzést úgy, hogy már nem aggódsz! Mondani lehet, de átérezni? Anyaként aggódsz, vagy nem aggódsz a gyerekeidért?
Ha nem aggódsz, és ezt felvállalod, akkor gyorsan rád kerül a bélyeg: „Nem is vagy jó Anya!”
Bírod viselni ezt a „bélyeget”?

Valóban? Ha tudatos vagyok, akkor már nem is vagyok jó az elvárt női szerepeimben? Például Anyaként? Mikor az az egyik legerőteljesebb női szerepem? Ha nem aggódok a gyerekeimért, akkor már nem vagyok jó Anya? Csupán azért, mert ezt a mentalitást kaptam meg a generációs vonalamon keresztül?

Vajon tényleg sikerült-e átformálnom magamban ezt a negatív érzést? Vajon tényleg át tudom-e tudatosan lépni azt a generációs szintet, ha a valóságban, a jelenben is át kell élnem a korábbi anyai aggódás érzését?

Tesztel az élet!

Miért mondom ezt? Mert néhány napja a Nepálban történő tragikus természeti katasztrófa élesben közreműködik ebben a tesztelésben. Lea és párja, a nagy utazók éppen 10 napos nepáli útjuk elején voltak a fővárosban, Katmanduban, amikor a Richter-skála szerinti 7,5-7,9 erősségű földrengés volt (2015.04.25. szombat). Lea vasárnap délelőtt küldött egy sms-t:
„Jól vagyunk! Kathmanduban voltunk a rengéskor, de túléltük. Most egy hegyen vagyunk a feszten, a legbiztonságosabb helyen. Nincsenek épületek! Itt maradunk pár napig. Alig van térerő! De gyönyörű hely Nepál! Puszi”

Mivel Lea úgy döntött, hogy több évre, sok-sok ezer km-re lesz tőlünk, így egy telefont csak erre tartunk fent, hogy azonnal tudjuk egymást hívni, vagy sms-t küldeni. Megbeszéltük skyp-on, még az indulásuk előtt, hogy hétfő estig egy fesztiválon lesznek, Katmandutól 30 km-re, és addig nem tudnak hírt adni magukról, de utána már olyan helyen lesznek, ahol internet is van. FB-on kommunikálunk napi szinten, úgyhogy ma már kedd éjszaka van, de még semmi kommunikációs válasz nincs vasárnap óta Leáékról.

Semmilyen negatív érzés nem volt bennem, sőt érzem, hogy minden rendben körülöttük, bár semmit nem tudunk róluk. Azonban a családom, a környezetem aggódása rám is rám ragadt néhány órára. A nagyszülők, az én szüleim csak ma szembesültek vele, hogy Lea ott van Nepálban, ahonnan már napok óta közvetítik a szörnyűségeket a tv-ben a természeti katasztrófáról. Mama, a hír hallatán azonnal rosszul lett és gyógyszert kellett bevennie, hogy megnyugtassa magát. Én nyugtatgattam őt, de teljesen rám ragasztotta az aggódás fillingjét. Én is sírva fakadtam.

Figyeltem magamat!

Miért van az, hogy eddig semmi gondom nem volt ezzel, most pedig egyik óráról a másikra elhatalmasodik rajtam valami, ami miatt én is sírva fakadok, hogy „Jajj mi van Leával?” Ami miatt feltámad újra a lelkiismeret furdalásom, bűntudatom, hogy akkor most, ha nem izgulok, ha nem aggódok, akkor nem is vagyok jó Anya? Ha sírok-rívok, aggodalmaskodok a 23 éves gyermekemért, akkor pedig „Jaj de jó anya vagyok!”
De kinek vagyok jó anya így, és kinek úgy?

Megfelelés!
Előtérbe került újra a megfelelés. Mit vár el tőlem a környezetem? Ez a berögzült minta! A tudatalatti belső robotpilóta üzemmódja, ami beégett az énképembe, és amit 44 évesen kezdtem el felismerni és tudatosan felülírni.

Meg kell-e felelnem a körülöttem lévőknek? Vagy csak kövessem a saját magam megérzéseit.
Sikerült a felülírás, mert nincs bennem aggódás. De egy genetikailag rögzült kód, egy adott pillanatban még mindig visszahúz, az édesanyám aggódása még mindig hat rám érzelmileg. De csak rövid ideig. És ezt jó felismerni így élesben!
Ettől függetlenül még most sincs hír Leáékról, de azt érzem, hogy jól vannak, csak nincs térerő!

2018-05-04T14:14:58+00:002015. 04. 29.|Kategóriák: Együtt|Címkék: , , , |0 hozzászólás