Kiszámíthatatlan utazás

11Amikor a gyerekünk „kirepül” a családi otthonból, amikor távol kerül tőlünk, azt szülőként mindannyinkat megérint valahogyan. Van, aki örömmel éli meg, hiszen ez az élet rendje, és van, aki féltve, aggódva.

Lea indiai tartózkodása kemény próbára tette, és teszi azóta is a családot. Talán egyedül nekem nem okozott különösebb gondot az Ő utazgatása, mert valahogy mindig az volt bennem, hogy anyaként akkor teszem a legtöbbet érte, ha támogatom azt, amit Ő szeretne. Azonban a család többi tagja, leginkább a nagyszülők nehezen viselik ezt a mérhetetlen nagy távolságot, az idegenséget. Azt, hogy nem teremhetünk ott mellette azonnal, ha szüksége lenne ránk.

Én erre azt mondom, hogy miért is lenne szüksége arra, hogy fizikailag ott legyünk a közelébe? Ő döntött úgy, hogy sok-sok ezer km-re helyezi magát tőlünk, mert a keleti életforma magával ragadta. Tervei és céljai vannak. Olyanok, amelyeket saját maga tűzött ki a saját maga számára. Az egyéni döntéseket pedig kötelességünk elfogadni és tiszteletben tartani. Bármi legyen is az!

Lea remekül érzi magát, és mérhetetlenül hálás azért, hogy mindezt lehetővé teszi az élet körülötte.

Pontosítok!
Mérhetetlenül hálás azért, hogy tudatosan tudja használni az érzéseinek és a gondolatainak az erejét, és teremti a saját maga életét. Ráadásul a Párja, Kálmán is ilyen szemléletmódú, így könnyen alakítják maguk körül a lehetőségek sorozatát. Akár hol vannak, akár mit csinálnak, velük csak jó dolgok történnek, mert olyan erős a pozitív energiájuk, olyan magas a rezgésszintjük, hogy nem történhet velük más.

Ezt tudom!
Így ez a tudat nálam megsemmisít minden féltő, aggódó érzést. És ez így van jól! :)

Kiszámíthatatlan vagy kiszámítható?

Nepálban, éppen a földrengések és a sorozatos utórengések hetében olyan tapasztalatokat szereztek, ami az egész életükre hatással lesz. Megtapasztalták a Föld hatalmas erejét. Katmanduban éppen az utcán voltak, amikor az első rengést átélték, majd felmentek a hegyekbe, és ott töltöttek majdnem egy hetet. Az a hely biztonságosnak tűnt, a hegy felfogta az utórengéseket, de a földön tartózkodva, sátrakban aludva folyamatosan érezték a hegy belsejének a mozgását.

„Anya! Én úgy tisztelem a Földet! Akkora ereje van!” – mondta skypon Lea. Valóban! Ez a tisztelet, és a hála még jobban megerősítette bennük a természet szeretetét, védelmének fontosságát és a saját maguk erejét is.

10 napos nepáli útjuk egy 4 napos fesztivál köré szerveződött. A fesztivál péntektől hétfő estig tartott volna, amit minden évben ebben az időszakban rendeznek meg a szervezők. Ilyenkor mindig megbeszéljük már előre, hogy a fesztivál idején nem tartjuk a kapcsolatot, mert nem lesz térerő, internet, és különben is fesztiválozás alatt a lazuláson van a hangsúly, nem pedig az aggódó „ősök” értesítésein, hogy minden OK! :)

Szerdán érkeztek Katmanduba, és tudtuk, hogy pénteken elhagyják a hotelt, mert utaznak tovább a fesztivál helyszínére. A szombati földrengés hírének hallatán úgy tudtuk itthon, hogy ők már nem voltak a fővárosban, mert egy nappal előtte már elmentek onnan fel a hegyekbe. Amikor vasárnap jött egy SMS Leától, hogy mégis ott voltak Katmanduban, nem értettem, hogy akkor most mi van? Nem mentek volna a fesztiválra?

Érdekes dolog történt!
Utólag mesélte el Lea, hogy csütörtökön jeleztek a szervezők, hogy megváltozott a fesztivál helyszíne, és az új helyszín kialakítása miatt egy nappal később, azaz szombaton kezdődik a “feszt”. Ezért indultak Leáék szombat délelőtt el a hotelból, és éppen a buszra pakolták fel a cuccaikat, amikor jött az első rengés. Természetesen a fesztivál elmaradt, de történt valami nagyon sorsszerű. A fesztivál eredeti helyszínét a földrengés pillanatok alatt megsemmisítette. Azt a helyszínt, ahol péntektől ezernyi fesztiválozó töltötte volna az idejét. Azt a helyszínt, ahol az ezernyi békés, szeretetteli, szabad szellemű ember tartózkodott volna, köztük Lea és Párja, Kálmán is.

Még most is beleborzongok ebbe a sorsszerű történésbe!!!

  • Miért változott meg a fesztivál helyszíne egy nappal a kezdés előtt?
  • Mi volt az oka annak, hogy az élet nem engedte, hogy ezek az emberek odamenjenek erre a kritikus helyszínre ebben az időpontban?
  • Mi történt volna, ha mégsem változik a feszt helyszíne?

Könnybe lábad a szemem, ha belegondolok, hogy micsoda erő van velük még a bajban is.
Na, ezek miatt a történések miatt tudom, hogy Leáék védve vannak minden negatív dologtól. Amit átélnek, amit megtapasztalnak, az hozzátartozik a formálódásukhoz, az “útjukhoz”.

És bár szörnyűségként is megélhetünk egy természeti katasztrófát, de Leáék ezt is másként látták.
Elmesélésük szerint a hegyen egy olyan közösség kovácsolódott össze, amilyet még soha nem tapasztaltak. Az egymásra figyelés, a törődés, a bátorítás, a megosztok mindenkivel mindenemet, amim csak van, élelem, takaró, meleg ruha, víz stb. Jó hangulatot keltve, örömködve, hálálkodva együtt, hogy biztonságban vannak. :)

Csütörtökön jöttek le a hegyről, de Katmanduban nem a romos, tragikus részek keresésére fókuszáltak, hanem továbbra is Nepál értékeit, szépségét, a megélt hálás és szeretetteli pillanatokat helyezték a középpontba. Szombaton pedig a Nepáli Királyság biztosított számukra ingyen jegyet a hazautazáshoz.

A fotók a hegyen töltött napok várakozásait, és a hegyről lejövetelt követően a hálás pillanatait mutatják. Minden a földrengés után.

 

2018-05-04T14:16:29+00:002015. 05. 19.|Kategóriák: Együtt|Címkék: |0 hozzászólás