Everness vidéken

Balatonakarattya egy közel 1000 fős falu a Balaton keleti partján, ami tökéletes fesztiválhelyszín választása volt szervezőknek. A vidéki lét, a természet közelsége nyugodt, csendes, ideális közeg arra, hogy kisimítsa a bennünk lévő hullámokat. Itt a Balaton közvetlen közelsége adta meg ezt a nyugalmat.

Szakadó esőben érkeztünk, és szakadó esőben, egyre szelesebb és hűvösödő időben állítottuk fel a sátrunkat. Két nyírségi nő, akiknek nincs tapasztalata a sátorállításban. Csurom vizesen, bénázások közben felállítottuk, sőt, még a mellettünk sátrat állító 2 gyerekes anyukának is segítettünk a végén. Teljesen átfagyva négy fordulóval, több km-t legyalogolva pakoltuk a parkolóhelyünkről a sátorba a cuccainkat. Rengeteget nevettünk, élveztünk minden percet. Örültünk a Balatonnak, örültünk annak, hogy láttuk magunk előtt azt az 5 napot, amiben részünk lesz. Vágytunk rá mindketten. Eszünkbe sem jutott másként érezni. :)

cats

Amit a természet adott az esőn és a hidegen kívül:

A természet közelsége, a víz energiája teljesen átjárt minket. Ez az energia nemcsak a napközbeni programokhoz adott töltést, hanem az éjszakáink is természet közeliek voltak. Mivel sátorban, a víztől kb. 10 méterre matracon aludtunk, így a tó éjszakai hullámzását nemcsak hallottuk, hanem finoman éreztük is alvás közben a testünkkel. Ilyet ritkán érzek.
A másik csodás élmény volt számomra a Hold fényét látni több napon keresztül a víz tükrében. Nyírségi emberként ezek számomra mindig nagyon izgalmasak. Ritkán élem meg ezt az élményt, úgyhogy ez óriási pluszt adott az esti, éjszakai látványokhoz.
A Balaton-parti puha, füves rész pedig a parton lévő mozgásos programokhoz adott plusz természetet. Ami engem megfogott itt az a mezítlábas LEMangÚRIA lélektáncolás, NIA-Technic tánc, utána lábmosás a Balatonban, meditálás, jógázás, masszázs, de volt, aki csak a mezítláb sétálás lehetőségét élvezte.

A vidék és a természet mindig ad egyfajta különleges töltődés, egyfajta belső simítást, harmóniát!

Köszönöm! :)

 

2018-05-04T14:16:28+00:002015. 07. 03.|Kategóriák: Vidékség|Címkék: |0 hozzászólás